Expresszív térornamentika PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Muladi Brigitta   
Péter Ágnes retrospektív kiállítása
Magyar Kortárs Galéria, Vermes villa, Dunaszerdahely, 2006. X. 6–XI. 4.

„A valóság állandó változásban van, akkor is, ha erre nem irányul kifejezett, racionális emberi szándék” – írja Whitehead Folyamat és valóság című könyvében.
Péter Ágnes ezt a gondolatot modellezi, alkotásai nem statikus tárgyak, hanem az installálás során a fény segítségével, vagy a szemlélő mozgását követve alakulnak, állandó mozgásban vannak. Nem egy mozdulatlan állapotot, hanem egy folytonosan módosuló alkotómunkát mutatnak be, és hasonlóan aktív nézési metódust kívánnak meg.
A történés maga a látvány, ami többdimenziós, még akkor is, ha sík ábrázolásról, grafikai munkáról van szó. A szobrászi szemlélet által kisajátított, felhasznált, megmozgatott térnek kiemelt szerepe van a munkák készülése során, annak átalakítása a fő mozzanat. A látható formák jelentéstartománya emiatt nem a narráció révén, hanem egy sajátos téri tapasztalatban foghatók meg, amelyek objektivizálódnak, vagyis általános jelentéssel rendelkeznek, már nem műként funkcionálnak, hanem mindenki számára megélhető tér-sebesség-fény-szín-forma-élménnyé válnak.
A térben a körülöttünk elhelyezkedő tárgyak, szobrok, grafikák amellett, hogy gazdagítják a térformákról alkotott eddigi elképzeléseinket is, érezhetővé tesznek általánosan megfogalmazható fizikai fogalmakat. Teret, sebességet, időt, gyorsulást, de mesélnek az emberi agyban játszódó olyan jelenségekről, mint pl. az álom, a képzelet, az emlékezet. Ami a legfontosabb: a művek a kreativitás folyamatos lehetőségéről szólnak…
A kreativitás az, amelyen keresztül az ember eljuthat a lét legnagyobb adományához, a teremtés megtapasztalásához. Whitehead szerint „a szubjektumok tapasztalásán kívül nincsen semmi, semmi, a puszta semmi” és ennek eszköze „épp a kreativitás az újdonság körkörösen nyitott elve, »a legmagasabb rendű általánosság végső kifejezése«, az a legáltalánosabb fogalom, mely a valóságra vonatkoztatható.”*
Péter Ágnes munkásságának az épített környezet formálása is része, itt a kiállításon is láthatunk szoborépítményeket, de megvalósultak köztéri munkái is, Zalaegerszegen egy díszkút, Budapesten egy óratorony, és egy templom belsőépítészeti kialakítása.
Találó az a cím, amit Wehner Tibor adott a Péter Ágnes munkáiról szóló tanulmányának:
A tér túlnő önmagán. Valóban mintha a művésznek már kevés lenne a földi körülmények között érzéklehető téri dimenzió, és folyton tágítaná a teret, mintha dimenziókat lépne át, ismeretlen kiterjedéseket nyitna meg, nemcsak fizikai, de szellemi értelemben is. A misztika távol áll Péter Ágnes gondolkodásmódjától, ahhoz túlságosan tudatos alakító munkát végez, de a művek hatásmechanizmusában mégis van valami misztikus, mágikus elem. A művekben nemcsak az egyéni technikával megmunkált anyagok fizikai jelenlétét érezni, hanem egy szellemi síkot is, amely nemcsak valóságosabbá teszi a műveket, hanem el is távolítja a nézőtől. Ez a kettősség kölcsönöz spirituális töltést, a kemény, rideg anyagokból készült műveknek is.
A legtalálóbb az a stíluskereső kifejezés, amivel N. Mészáros Júlia jellemezte ezt a vonást: transzcendens realizmus. A realizmus fontos elem, a művek valóságosak, és a látvány ébresztette érzetek is reálisak, létezők, de az azokat létrehozó erő mégis a transzcendenciában gyökerezik, a fizikai érzékelésen túlmutat.
Számomra lenyűgöző az, ahogy a mozgást és ugyanakkor erőt és elmélyültséget is egyszerre tudja éreztetni a munkáiban. A láthatón túli dimenzió – nevezzük akár hitnek vagy filozófiának – az alkotó aktus első állomásaként épül be a műbe és nem egy későbbi verbális kísérlet eredménye.
A formajegyek lényegtelenek a művész számára, de mintha szándékosan az emlékeinkben élő (művészet)történet előtti tárgyformáló tevékenységünkre utalnának vissza.
A művek mindegyike sajátos világmodell, amelyek kreativitási gyakorlatként az emberi természet rejtelmeinek feltárására is alkalmasak, az emberi gondolkodás folyamatát modellezve le.
Az anyagok és technikák használatában is dinamizmus jellemzi az alkotót, a szobrászat hagyományos anyagai mellett – grafikáiban – a legfrissebb számítógépes grafikai eljárásokat sem utasítja el. Tárgyai és grafikai lapjai egyszerre kultikus objektumok, tudományos kísérletek, térkonstrukciók, szellemi modellek, s az esztétikai élvezet tárgyaivá is válnak.
Szobrai a gravitációval folytatnak harcot, olyan jelenségeket bemutatva, mint a Mágnes (1997) működése, Repülés (1999), amelyeken a formai elemek mellett a fényt beengedő felületek kialakítása is elősegítik a kívánt kikönnyülést. A Sebesség (Speed) (1996) című szitanyomatán és az Erők I–IV. (1996) című ceruzarajzain a gépalkatrészeknek tűnő hengereket a művész véget nem érő pörgésbe lendítette, amelyet a felületek zaklatott megmozgatásával és a központozott, szimmetrikus szerkesztésekkel erősített meg. A hűvös anyagok és színek ellenére a plasztikák és rajzok szenvedélyes, heves indulatokkal töltődnek, amit a művész a felületekbe beszívódott erőteljes személyes gesztusokkal ér el.
Az Éter (1996) című plasztikája – a kozmikus tárgynak látszó, sebzett felületű, tűznyelveket formázó széleivel organikussá váló félhengerbe helyezett hideg üvegcsövek és az éles szélű, sima felületű szabályos, de rozsdás háromszögekkel – a művész teljességigényének kifejeződése. A rideg átlátszatlan fém és a fényt áteresztő üveg, egyszerre az áthatolhatatlanság és a törékenység képzetét kelti bennünk, és a két ellentétes tulajdonságokkal bíró anyag egy dologban megegyezik, hogy mindkettő a tűz forróságának engedve olvad meg.
Az Áttetsző hengerek (2001) a gesztusokkal és szabályos, térérzetet keltő finom csiszolt felületükkel, a végtelent sejtetik. A központozás nemcsak szerkesztési elv a művésznél, hanem lényegi gondolat. Egyrészt a szobor, a mű képezi a központot, amely az általa kisajátított térnek a közepébe áll, így strukturálva a körülötte keletkező teret, másrészt az előzetes szellemi konstrukció válik a mű centrumává.
A művész legújabb munkái, az Indiában készített, számítógéppel átalakított épületekről készített fotói – amelyek hátterében korábbi műveinek végtelen felületei jelennek meg – egy új szellemi világegyetem megismerési folyamatának első produktumai, amelyek nyomán új és új középpontok bontakozhatnak még ki…
Jegyzet
*    Csikós Ella W. elemzésében idézi. Forrás: http://epa.oszk.hu/00100/00186/00010/3csikos014.html
 
 

Jelenlévők

Oldalainkat 22 vendég böngészi

Keresés

Videók

Improvizációimprovizacio.png